Nos, 2003 áprilisában megszületett a kutyusom. Többszörös világgyőztes West Higyhland White Terrier apától, és ugyan ilyen fajtiszta anyától.

Semmi probléma nem volt, már előre kiválasztottam a kutyát, amit szeretnék. Úgy 2 hónap múlva el is vittem, minden rendben volt. Ez után (az ellés után) az anyán kijött egy furcsa betegség: azt mondták, "westi betegség", majdnem minden ilyen kutyusnál előfordul. Szteroiddal lehet kezelni, amit aztán fokozatosan csökkentve kell a kutyának adni, ettől majd meggyógyul. Nos, az állatorvosunk ezt tette: szteroiddal tömte a kutyust, aki pici kora óta a jellemző tüneteket mutatta: rágta a lábai végét, és VAKARÓZOTT. NAGYON. NAGYONNAGYON. Nehéz ezt elképzelni, de olyan mértékben kijöttek ezek a tünetek, hogy már az egész család, és a kutya is a megőrülés határán volt. A kutyus ezért kapta ezt a nagy mennyiségű gyógyszert; plusz még mellé olyan tablettát, ami megelőzi a gyomorfekélyt. Ugyanis ez is a szteroid mellékhatása volt. Többek között... És persze az is, hogy májrákot okozott. A doktor azt mondta: tarthatatlan ez az állapot, ha még egy-két hónapid ezzel kezeljük a kutyust, akkor vége: májrák, altatás. Nem volt kiút, a doktor szerint... Egy javaslata volt még: mivel ő hagyományos módszerrel nem tud segíteni, ajánlott egy alternatív kezelést, homeopátiás állatorvossal.  Nem volt szívünk elaltatni a kutyát, és én nem is engedtem volna. Próbáljuk meg, erre jutottunk az orvosunkkal. Elvittük tehát kivizsgálásra. A következővel kellett szembesülnünk: a kutya MEGGYÓGYULHAT a betegségéből, egy hosszú, méregtelenítő folyamattal. Merthogy ez a probléma. Tehát: semmi gyógyszer, semmi kutyatáp, semmi! Nem juttathatunk a kutya szervezetébe méreganyagokat. Tehát: zöldség és csirkenyak; ezt ehette a kutyánk. Fél év, mondta a doktorunk, ha azt kibírjuk, akkor a kutya teljesen meggyógyul. Közben kölünböző cseppeket kaptunk gyógyszerként (mint később kiderült, ez nem volt más, mint növényi szteroid...) és úgy tűnt, olyan 5 hónap után: a kutya rendbejött, kapta a cseppeket, ette csirkenyakat. Aztán hirtelen rohamosan romlani kezdett az állapota... lassanként szörnyű állapotba került: annyit vakarózott, annyit rágcsálta magát, hogy lassan semmi másra nem tudodd figyelni: lehetetlen volt sétáltatni, símogatni. Egyszerűen a nap 24 órájában rágta magát, kezdett belebolondulni... egész nap csak elbújt, és szó szerint ette saját magát. Később teljesen kikészült idegileg: sem ő, em a család nem aludt éjszakánként. A kutya egy héten elérte azt a szintet, amikor már azt hittük vége. Akkor elvittük vidékre: hátha egy kis levegőváltozás jót tesz neki... de akkor már nem lehetett ezzel segíteni. A kutya már ebben az egy hétben olyan volt, mint aki megtébolyult. Szörnyű volt nézni, ahogy patakokban csorgott a vére, és bárhová feküdt, vérfolt maradt utána. Végső elkeseredésünkből egyik ismerősünk rántott ki minket: egy fogorvos hölgy, aki a vejét ajánlotta, mint álltorvost. Addig is, amíg elvihettük az első kezelésre, a kutya nyugtatókat kapott. Így kibírtunk vele még egy hetet. Veszteni valónk nem volt.

Úgy két hete elvittük a kutyust az ajánlott állatorvoshoz egy állatklinikára. Az orvosunk kertelés nélkül megmondta, hogy hogyan is áll a helyzetünk: a kutya nem fog meggyógyulni, bőrbetegsége gyógyíthatatlan. Az oltási könyvét nézegetve elmondta a szüleimnek, hogy mi is történt az elmúlt két és fél évben a kutyánkal, velünk, és az orvosokkal: az első orvos a szteroidokhoz nyúlt. A helyes, kellő mennyiséget azonban nem tudta beállítani a kutyánk számára. Kiderült, hogy az a vérvizsgálat, amit az első doki csináltatott, pozítiv lett, ami egyértelműen jelezte, hogy a homeopátia nem segít. Sőt, azt is lehetett látni, hogy a kutyus soha nem fog meggyógyulni. Innen a magyarázatot nem sikerült megértenem: a könnyeim patakokban folytak, mert ránéztem a mellettem álló, nyugtatókkal kezelt kutyusomra, aki annyit szenvedett, hogy csoda az, hogy még van benne élet. Annyit még átszűrtem az egészből: a 10 hónap homeopátiás kezelés annyira volt jó, hogy az állapota romlott, így a kutyának már kevesseb esélye volt a túlélésre.

Annyi biztos, hogy több mint 100 ezer forintunk ráment oyan kezelésre, ami nem is a kutyánk betegségét kezelte: a méregtelenítő kúra teljesen felesleges volt, mert az állat bőrbeteg, és nem gyomorbeteg volt. Annyit értünk el, hogy kevesebb esélyünk volt, a kutya az idegbetegséghez közelített lassan, és úgy lefogyott, hogy kilátszottak a bordái. És mi mindeközben tehetetlenek voltunk, csak azt tehettük, amit az orvosok javasoltak. Az új kezelés a következő: beállítjuk a szteroid mennyiségét, így a kutya évekig elélhet. Persze soha nem gyógyul meg, és nem is lesz annyira hosszúéletű, de ez az egyetlen megoldás. Majd ha elérünk egy pontot, amikor már nem adhatunk több gyógyszert a kutyának, akkor jön az elaltatás. De, mint megtudtuk, emberek az egész életüket leélik így.

A tanulság: nos, van ebben tanulság? Azt hiszem, ebből nem lehet tanulni. Senki nem tudhatja, hogy milyen orvost fog ki. Én csak hálákodom, hogy sikerült végre, az utolsó pillanatban olyan doktort találnunk, a segíthet a kutyámon. De egyet megjegyeztem: a fajtiszta kutyáknak sokkal több bajuk van... sajnos sok fajta, főleg a westie belterjes, túltenyésztett, és emiatt -a vérfertőzések miatt- betegesek lesznek az ebek. Ha majd újra választanom kell, inkább nem fajtiszta mellett döntök, vagy nagyon alaposan utána járok a kiskutya törzskönyvének. Azt hiszem mi, gazdik ennyit tehetünk. És még van valami, amit az új állatorvosunk mondott: jobb a kutyustól kölyökkorában búcsút venni. Mint mondta, ilyen fajta élet nem öröm sem a kutyának, sem a gazdának. Márpedig a kutyának az a dolga, hogy örömet szerezzen, a gazdának pedig az, hogy gondoskodjon a kis kedvencről. Most adhatnék tanácsot arra az esetre, ha az Olvasó kutyája megbetegedne: de sajnos nem tudok... meg kell próbálni olyan orvost keresni, akiben megbízunk. Ha egy orvos azt mondja, adjuk fel, az még nem jelenti a végét. A sok kivizsgálás és több orvos "kipróbálása" után, miután már mindenki azt mondja, jobb ha alszik a kutyus, fogadjuk el, még mielőtt hozzánk nő és családtaggá válik.Így sokkal fájdalmasabb az egész.

De mindezek ellenére azt javaslom minden gazdának: mozgasson meg minden követ, hiszen -amint azt a reklámban is hallhatjuk- a kutya a mindenünk!:)

U.I.: A kutyám most szerencsére jól van, kapja a gyógyszereket, aztán meglátjuk... én most abban a csodában reménykedem, hogy valahogy lassan elhagyhatjuk majd a gyógyszert. Vagy legalább hosszú életű lesz a kutyus, a gyógyszeres kezelés mellett is.
Várom minden gazdi beszámolóját, akik valaha is ilyen helyzetbe kerültek. Köszönöm, hogy megoszthattam a látogatóimmal ezt a történetet, remélem SENKI nem fogja azt átélni, amit mi, és a kutyusom, Arthúr átéltünk!